Loading

Athenagorasz pátriárka Rómában Dr. Keresztes Szilárd ny. hajdúdorogi püspök beszámolója 1967-ből

Elöljáróban

Ötven éve, 1967 októberének utolsó napjaiban Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka történelmi jelentőségű látogatást tett Rómában. Vendéglátója, Boldog VI. Pál pápa néhány hónappal korábban járt Isztambulban, az egyetemes patriarchátus székhelyén. Az egyházfők látogatásainak előzménye az 1965. december 7-én nyilvánosságra hozott közös nyilatkozat, mellyel a pápa és a pátriárka kölcsönösen visszavonták az 1054-es egyházszakadáskor kimondott kiközösítéseket.

A történelmi jelentőségű közös nyilatkozat szintén a két főpásztor személyes találkozásának eredménye. Ez – a sorban első – találkozó 1965 januárjában Jeruzsálemben jött létre, ahová mindketten imádkozó zarándokként érkeztek. Néhány héttel korábban a II. Vatikáni Zsinat résztvevői elfogadták az Unitatis redintegratio kezdetű zsinati dekrétumot, mely az ökumenikus mozgalom egyik alapokmánya. A zsinatot összehívó Szent XXIII. János pápa jelentős szerepet szánt a zsinaton az ökumenizmusnak. Ezért is hozta létre 1960-ban a Keresztény Egységtitkárságot, melynek élére az ökumenikus mozgalom egyik úttörőjét, Augustin Bea bíborost állította.

Athenagorasz pátriárka ötven évvel ezelőtti római látogatása tehát egyik igen jelentős tényezője volt az ökumenikus párbeszéd elindulásának. Ezekben az években olyan dolgok váltak valósággá, melyek korábban elképzelhetetlennek tűntek, s ez a két egyházfő elkötelezettségének és bátorságának köszönhető. Mindketten sürgetőnek érezték az Egyház egységének helyreállítását, a kölcsönös szeretet és tisztelet kifejezését, valamint a párbeszéd megkezdését. Mindketten bátran vállalták az ezeréves bizalmatlanság légkörének eloszlatását. Két bátor ember történelmet írt.

A korabeli közvélemény pontosan érzékelte a történelmi pillanatot. Az egyház egységéért imádkozó katolikusok és ortodoxok lelkét ugyanaz a remény töltötte el, melyből a két egyházfő kezdeményezései is táplálkoztak. A történelmi jelentőségű eseményeknek számos krónikása volt. Mi, magyar görögkatolikusok abban a szerencsés és kitüntetett helyzetben vagyunk, hogy az ötvenedik évforduló alkalmával egy magyar görögkatolikus szemtanú írásán keresztül eleveníthetjük föl az eseményeket.

Ez a szemtanú dr. Keresztes Szilárd püspök atya,

aki azokban az években végezte teológiai tanulmányait Rómában. Püspök atya fáradhatatlan lelkesedéssel kísérte végig Athenagorasz pátriárka látogatásának színtereit, s annak végeztével azonnal papírra vetette élményeit és gondolatait, hogy azokat megoszthassa otthoni barátaival. A szentszéki sajtószolgálattól gondosan beszerezte a látogatás hivatalos fotóit, melyek némelyikén ő maga is felfedezhető. Az ötvenedik évfordulóhoz közeledve püspök atya rendelkezésünkre bocsátotta a szöveget és a fotókat, mi pedig jelen prezentációval azokat közkinccsé tesszük.

Dr. Keresztes Szilárd fiatal papként a pátriárka látogatásának egyik színhelyên

Hálásan köszönjük Szilárd püspök úr nemes gesztusát! Tettével nem csupán személyes emlékeit osztja meg velünk, hanem azt a lelkesedést is továbbadja, mely azokban a történelmi időkben a szívében fellángolt. Adja Isten, hogy ez a lelkesedés ébredjen fel a kiadvány olvasóinak szívében is, s táplálja az Egyház egységéért mondott buzgó imáinkat!

Kocsis Fülöp érsek-metropolita

Dr. Keresztes Szilárd: Athenagorasz pátriárka Rómában

A Szent Péter-bazilikában

Csütörtökön, október 26-án már reggel kilenckor, két órával az ünnepélyes találkozó előtt a Szent Péter templomban voltam, de már akkor olyan sokan várakoztak, hogy kétórás türelmes sodródás eredményeként is alig sikerült annyira előre jutni, hogy jól láttam az oltárt és a bevonulás egy részét. Az oltárnál csak a pápának és a pátriárkának készítettek két teljesen egyforma széket, és oldalt még két szék volt a pátriárka diakónusa és a pápai szertartó részére. Az oltár körül lent volt a helye a pápai és pátriárkai kíséretnek, a főhajóban hosszú széksor a bíborosok, a püspöki Szinódus tagjai és a kúriai hivatalnokok részére. Külön díszpáholyt biztosítottak a Rómában élő görög ortodoxoknak.

A szertartás menetét, latin-olasz nyelvű füzetekben olyan nagy számban osztották ki, hogy majdnem mindenkinek a kezében volt belőle. Mire a találkozó időpontja elérkezett, a templomban mozdulni sem lehetett.

Végre felhangzott a kijárat felől a taps: Megérkeztek!

Bevonulás közben a kórus intonálására a 118. zsoltárból vett versekre ezt a gregorián himnuszt énekeltük:

„Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket, mondja az Úr.”

A menet először a szentségi kápolnába, majd a mindenkor segítő Istenszülő oltárához ment, amely alatt Nazianzi Szent Gergely koporsója van.

Innen mentek a Confessio-oltár elé, ahol közös térdeplőn csendben imádkoztak rövid ideig.

A pápa a csendes imádság befejeztével hangosan imádkozott:

„Isten, aki a te neved megvallásában gyűjtötted össze a különböző nemzeteket, add meg nekünk, hogy akarjuk, és meg is tehessük mindazt, amit te parancsoltál nekünk, hogy népedet, amelyet az örökkévalóságra hívtál meg, lélekben ugyanaz a hit kösse össze, és cselekedeteiket ugyanaz a jámborság hassa át. A mi Urunk Jézus Krisztus által.”

Ezután a pápa és a pátriárka felálltak. A pátriárka meggyújtotta azt az örökmécsest, amit tisztelete jeléül ajándékozott a bazilikának. A Szent Pál-bazilikában és a Maria Maggioréban egészen közelről láttam ezt a szertartást: a pátriárka meggyújtotta a mécsest, megtömjénezte és megcsókolta azt, és így adta át, hogy felakasszák. Ez volt a tiszteletadás jele mind a négy nagy bazilika látogatásakor.

A pápával együtt mentek fel az oltárhoz, körüljárták az oltárt, üdvözölték a híveket, és úgy ültek le. Mindketten egészen egyszerűen voltak öltözve. A pápa fején csak fehér pileolus volt, és azt a stólát viselte, amit a pátriárkától kapott. A pátriárka azt a mellkeresztet hozta magával, amit a pápa ajándékozott neki.

A szertartást természetesen erre az alkalomra állították össze. Az apostoli szakaszt olaszul olvasták fel: Fil 2,1-11. Az evangéliumot a pátriárka diakónusa énekelte görögül: Jn 13,1-13. Ezek a latin szertartás nagycsütörtöki liturgiájának az olvasmányai.

Ezután következett a hívek imádsága, oratio fidelium, ami megfelel a mi hármas ekténiánknak, alkalmi könyörgésekkel. A nagy pápai szertartásokon az a szokás, hogy ennek minden könyörgését más nyelven olvassák fel. Így volt ez most is, a hívek pedig háromszoros Kyrie eleison-nal feleltek.

A szertartás központi része a nagy hálaadó imádság volt, amit a pápa mondott. Az imádságot a latin mise kánoni részének mintájára szerkesztették meg, közben a hívek énekelték a Sanctus-t és a Pater noster-t.

Ennek az imádságnak voltak nagyon mély és elgondolkoztatóan merész mondatai, amelyek híven tükrözik azt a szellemet, amelyben az egész találkozás lezajlott, és amely komoly reményeket támaszthat bennünk.

„Valóban méltó és igazságos hálát adni neked, szent Atyánk, mindenható örök Isten, aki egyszülött Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által az igazság ismeretére vezettél minket, hogy az egy hitnek és keresztségnek kötelékében az Ő Testévé váljunk. Mi mindnyájan, akiket az egy evangélium hirdetése és az egy keresztség köt össze, akik ugyanazoknak a misztériumoknak és kegyelmeknek vagyunk részesei, mélységes fájdalomtól szenvedünk, hogy századok óta a szakadás csapása tart minket távol egymástól, és akadályozza köztünk a teljes közösséget. Tekints tehát ránk, szolgáidra, akik Szentlelked kegyelmétől megvilágítva és a testvéri szeretettől vezérelve az egység ellen elkövetett bűnökért tartunk bűnbánatot, alázatos imádsággal kérve tőled és testvéreinktől bocsánatot, és egy szájjal könyörgünk minden benned hívőnek tökéletes egységéért. Kérünk tehát téged, emberszerető Urunk, öntsd ki ránk ma Szentlelked új és teljesebb kegyelmét, hogy méltóan járhassunk abban a hivatásban, amelyre meghívtál minket, teljes alázatossággal és szelídséggel, türelemmel elviselve egymást a szeretetben, buzgón szolgálva a Lélek egységét a béke kötelékében, hogy felismerjük az idők jeleit, és fáradhatatlan önmegtagadással jóvá tegyük tévedéseinket, és méltók legyünk a tökéletes egység órájának elérésére. Szentlelked eljövetelének erejével szüntesd meg az Egyházak szakadását, újítsd meg Krisztusod Jegyesének szépségét, ajándékozd nekünk bőségesen békédet és szeretetedet, hogy fényesebben tündököljön az Egyház, a népek elé fölemelt jel, és a világ, megvilágítva Szentlelked által, hinni kezdjen Krisztusban, akit te küldöttél. És add meg nekünk, akik a világosság és a békesség fiai lettünk, hogy már most előre megízlelve az örök javakat, egy szájjal és egy szívvel dicsőíthessük a te kifürkészhetetlen nevedet, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor és örökkön örökké.”

A nagy imádság után következett a két beszéd, ennek végén kellett volna a békecsóknak lenni. A pátriárka elmondta a beszédét görögül. Csodálatosan tömör zengésű mély hang, nyugodt, szépen tagolt beszéd. Ahogy befejezte a beszédet, felállt, odament a pápához, ő is felállt, és egymás nyakába borultak. Aztán még egyszer megcsókolták egymást, Athenagorasz keresztet rajzolt a pápa homlokára, a pápa is csinált valamit, de az volt az érzésem, nem tudta, mi történik. A nép tombolt, elviselhetetlen volt az az öröm, amely úrrá lett az egész templomon.

A pátriárka beszédét, kissé kivonatosan, felolvasták olaszul, hosszú tapsokkal megszakítva, aztán ea pápa elmondta a beszédet latinul, azt is felolvasták olaszul, majd a végén hosszú tapsolás után következett a hivatalos békecsók. A szertartás rendje szerint először a pápa és a pátriárka csókolták meg egymást, aztán a négy görög metropolita váltott békecsókot a pápával, majd a három kardinális, Tisserant, Cicognani és Bea a pátriárkával. Mindennek a fénypontja az volt, amikor Bea bíboros lépkedett oda nagyon öregesen a Pátriárkához. A tömeg szinte őrjöngött. A pátriárka a békecsók után még fogva tartotta Beát, aztán még egyszer megcsókolta, aztán a pátriárka odavonta a pápát is, és hárman összeölelkeztek. Ez megint egy olyan természetes és utánozhatatlan jelenet volt, amit nem lehet elfelejteni.

Ezután a pátriárka mondott még egy imádságot, majd megáldották a híveket, a pápa latinul, a pátriárka görögül, és zsoltáréneklés meg ujjongás között kivonultak.

Hazajövet egyikünk megjegyezte: Ez olyan szép volt, hogy szebb nem is lehetett volna. Másikunk azért hozzáfűzte: Hát még ha ezt János pápával láttuk volna. Valóban.

Másnap, pénteken délután a pátriárka meglátogatta a Szent Péter-bazilika kriptáját. Ahogy az újságok leírják, rövid időre megállt XI. és XII. Pius sírja mellett, majd tisztelgett az apostoli sír fölé épített oltárnál.

Azután XXIII. János pápa sírjához mentek.

A pátriárka födetlen fővel megcsókolta a koporsót, gyertyát és égő tömjénezőt helyezett rá, aztán a metropolitákkal együtt énekelték:

„Szenteiddel nyugtasd meg, Krisztus, a te elhunyt szolgádnak, János pápának lelkét, hol nincs fájdalom, sem aggódás sem sóhaj, de végtelen élet.”

A pátriárka tisztelgő emlékezése kifejezésére három arany búzakalászt helyezett a sírra, és egy díszes levelet:

„XXIII. János pápa boldog emlékének: Ha a búzaszem nem esik a földbe és nem hal meg, egyedül marad. De ha meghal, termést hoz. Konstantinápolyi Athenagorasz. 27. 10. 1967.”

Nemcsak a pátriárka, de mindnyájan éreztük, hogy annak a búzaszemnek e termése kezd arany kalásszá növekedni, amelyet János pápa lelkülete ültetett a keresztény nép szívébe.

A SZENT PÁL-BAZILIKÁBAN

Igyekeztem mindenütt ott lenni, ahol a pátriárka nyilvánosan megjelent, ha ez időben, a közlekedés nehézségeit beszámítva lehetséges volt. A pátriárka mindig nyugodt volt. Nem sokat nevetett, az örömnek valami sokkal tisztább kifejezése volt az arcán. Nagyon vidámnak láttam csütörtökön délután, amikor a Szent Pál-bazilikában a római ifjúsággal találkozott. Ragyogó napsütéses délután volt, a homlokzati mozaik szikrázott a napfényben. A bazilika főhajóját, különböző szakaszokra osztva, teljesen megtöltötték a római diákok. A bazilika előtti tér alig volt elég az autóbuszoknak, amelyekkel idehozták őket. A pátriárkát a bazilika bencés apátja fogadta az előkertben a bencés szerzetesek hatalmas menetével, akik Rómából és Róma környékéről ide gyűltek össze, hogy találkozzanak a Pátriárkával.

Az apát a bazilika arany keresztjét vitte, amely Szent Kereszt ereklyét tartalmaz. A pátriárka megcsókolta a keresztet, megáldotta vele a népet, és így vonultak be.
Menetközben megállt a bazilika ősi bizánci bronzkapuja előtt, megcsókolta annak képeit.

Az ifjúság leírhatatlan ujjongással fogadta, a szerzetesek kórusa közben énekelte az erre az alkalomra készített szertartást, de ebből nem sokat lehetett hallani.

Itt láttam a mécses meggyújtását, és azt is, milyen fenséges módon fejezte ki tiszteletét a templomok oltárai iránt. Megkerülve az oltárt, szemben a néppel, ahogy ma minden oltár áll, levette fejéről a kamilafkiont, de csak úgy, hogy a fátyollal a vállán át a mellére fektette, aztán megcsókolta az oltárt. Előtte háromszoros keresztvetés, érdekes volt, először jobbra, másodszor balra, harmadszor megint jobbra kezdte a keresztvetést.

A pátriárka mélységes áhítata óriási hatással volt mindenütt a rómaiakra.

Aztán előrejött, és üdvözölve sok mindenkit, leült az oda készített trónusra, és elmondta az olasz ifjúsághoz szóló beszédét.

“Mélységes örömöt érzünk, amikor a római szent egyház tisztelendő papságával és ájtatos hivő népével találkozhatunk. Atyai szeretetünk szavával fordulunk mindnyájatokhoz, és jókívánságunkat fejezzük ki nektek. Ti mindnyájan, a szent katolikus római egyház minden gyermekével együtt imádságaink tárgyát képezitek, és lelkileg jelen vagytok akkor, amikor a ti tisztelendő pásztorotokkal, Őszentsége VI. Pál pápával találkozunk. Egészen különleges atyai szeretettel köszöntjük az itt jelenlévő ifjúságot, és rajtuk keresztül az egész világ katolikus ifjúságát, az egyház reménységét, és azt kívánjuk: tegyen méltóvá az Úr titeket elérni azt, hogy Krisztusnak egyetlen és egyesült egyházában élhessetek, a békesség világában. Veletek együtt a római katolikus egyház híveihez is atyai buzdítással fordulunk: becsüljétek meg mindig Urunk Jézus Krisztus evangéliumát, és tegyetek tanúságot mellette, maradjatok mélységesen hűségesek saját egyházatokhoz, annak fejéhez és pásztoraihoz. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, a mi legszentebb Úrnőnk, az Istenszülő és mindenkorszűz Máriának, és Szent Pál apostolnak imádságai által legyen mindnyájatokkal.”

Aztán egy iskolaigazgató köszöntötte a pátriárkát, mint később olvastam, a Liceo Virgilio igazgatója. Ennek az iskolának egy nagyobb diákcsoportja az elmúlt évben Isztambulban járt, és ajándékot vitt a pátriárkának.

A pátriárka az igazgatóval lement a diákok közé, és ott köszöntötte őket.

Aztán az oldalhajóban az ereklyék oltáránál állt meg, majd a tömeg gyűrűjében nehezen haladt a rendházkert kijárata felé. Közben megállt egy nagyon öreg néni mellett, megsimogatta és valami ajándékot adott neki. Ez a jelenség mindenütt megismétlődött azután. A gyerekeket csak akkor simogatta meg, ha kikerülhetetlenül elébe toppantak. De magától mindig megállt az öregek és betegek előtt. A lateráni bazilikából kifelé menet tolókocsiban ült egy bácsi. Megállt, megcsókolta, megáldotta, és úgy ment tovább. A Maria Maggioréból kifelé haladva a tömegben egy csoport nagyon egyszerűen és szegényesen öltözött apáca éljenezte. Megállt előttük, és a fejek fölött megsimogatta kezét egy beteg öreg nővérnek.

Pár lépéssel odébb a tömeg feje fölött integetett egy öreg bácsinak, megállt, és mondott valamit. A mellette levő pap fordította:

„Hamarosan találkozunk az örökkévalóságban.”

A KERESZTÉNY EGYSÉG TITKÁRSÁGÁNÁL

Pénteken délelőtt a Keresztény Egység Titkárságánál és a pápánál tett látogatást a pátriárka. Délben, pontosan 12 órakor érkezett a lateráni bazilikához. Bár a déli idő nem volt kedvező arra, hogy nagy tömeg gyűljön össze, mégis párezernyi csoport várta a pátriárka érkezését. Többnyire a környező egyetemek teológusai. A látogatás tiszteletére a lateráni egyetemen is elhagyták az utolsó órát. A pátriárka a tiszteletadás és mécsesgyújtás után hosszan szemlélte az apszis mozaikját, a bazilika egyik kanonokja magyarázta annak történetét.

Visszafelé menet a pátriárka megállította a kocsisort a Colosseum mellett, hogy a római vértanúk szenvedésének színhelyén tisztelegjen. A pátriárka és kísérete a vértanúk tropárját énekelte, ugyanezt tették másnap a Priscilla-katakombában, hiszen a vértanúk a római egyház dísze és büszkesége.

Őket Kelet minden tartományából is hozták ide, hogy vérükkel tegyenek tanúságot a közös hit mellett. Ezért a keleti és nyugati egyházban a vértanúk és apostolok tisztelete is egy közös kapocs, amely reményt nyújt a mielőbbi egyesülésre.

A SANTA MARIA MAGGIORE-BAZILIKÁBAN

Délután negyed hétre volt hirdetve a pátriárka látogatása a Maria Maggiore bazilikában. Öt óra után mentem a szomszédban levő Orientáléra, hogy a Russicum énekkarával egy énekpróbán vegyünk részt, mert a bazilika káptalanjának felkérésére nekünk kellett néhány énekkel köszönteni a pátriárkát. A tér már erősen el volt foglalva, a rendőrök alig bírták biztosítani a közlekedést. Nagyon örültem neki, hogy becsapódtam az énekkarba, mert így közvetlenül a főoltár mellett állhattunk. A pátriárkát a teljes fényben kivilágított bazilika fogadta. Csodálatos volt, az arany mennyezet és a tengernyi mozaik úgy tündökölt, mint a napfény.

A pátriárka megérkezését az énekkar az éltetéssel köszöntötte, majd a szentségi kápolnába ment, ekkor egy Téged éneklünk-et énekeltünk ószlávul, aztán a Salus populi romani Istenszülő kegykép kápolnájába vonultak, ekkor a Valóban méltó-t énekeltük. Végül az oltárt megkerülve ment a főoltárhoz a szokásos tiszteletadásra és gyertyagyújtásra, ekkor a karácsonyi tropár és konták hangzott fel.

Itt is átadta ajándékát, a mécsest...
...ő pedig a kegykép szép másolatát kapta ajándékba.

Aztán rövid imát és áldást mondott, erre ismét többszörös éltetéssel feleltünk.

Kifelé menet hosszan magyaráztatta magának a bazilika mozaikdíszeit, és többször megállva majdnem egy félóra alatt ért ismét a térre az autókhoz.

A küldöttséget mindenhova egy hét vatikáni diplomata-autóból álló kocsisor vitte, amelyet az államfőknek kijáró tiszteletadással kísért mindenhova az olasz rendőrség. Az újságok megjegyezték, hogy ennek a kocsisornak minden alkmalommal tisztelettel és dudálás nélkül adtak utat az autósok. Máskor, még pápai kivonulások alkalmával is, óriási trombitálás van, ha valahol elzárják a közlekedést. A római nép nagyon megszerette Athenagoraszt.

Talán éppen a Maria Maggiore látogatása volt az, ahol a pátriárka a római hívekkel találkozott. A Szent Péter-bazilikában az ünnepélyes és hivatalos fogadtatás nem engedte meg, hogy a találkozás a jelenlevő hívek felé feloldódjék, a Szent Pál-bazilikában az ifjúság volt számára az élmény, most viszont nagyon sok hívő gyűlt össze Rómának ebbe a nagyon kedves templomába. A pátriárka távozása után még sokáig ott maradtak, csoportokba verődve beszélgettek a téren, ismerősök és ismeretlenek kérdezősködtek a papoktól a pátriárka és a keleti egyházak iránt. Nyilvánvaló, hogy ennek a látogatásnak, és az egész római útnak a történelmi értéke nemcsak a két egyházfő hivatalos közeledésében valósul meg, hanem abban a tényben is, hogy a nyugati egyháznak el kell ismerni és meg kell tapasztalni a keleti egyház létezését, és viszont, a keleti egyháznak meg kell ismerni a nyugati egyház életét és létezését.

Számomra még egy nagy örömöt hozott ez a délután: a Maggioréban tett látogatás után az ortodox teológusoktól kaptam egy belépőt arra a fogadásra, amelyen szombaton délelőtt a pátriárka az olaszországi ortodoxokkal fog a Vatikánban találkozni.

LÁTOGATÁS A PRISCILLA-KATAKOMBÁNÁL

Másnap reggel a Priscilla-katakombát látogatta meg a pápa. Ez magánjellegű látogatás volt, nem is közölték előre az időpontot. Én is csak Kallinikos diakónustól tudtam meg, hogy negyed tízkor érkezik oda a menet. Nyolc óra után már ott voltam a katakomba bejáratánál, és akkor minden nehézség nélkül bementem a belső udvarra. Elég nagy tömeg várakozott már a kapu előtt, de ők nyilván közelről akarták látni a pátriárka megérkezését és bevonulását, ezért nem jöttek beljebb. Nemsokára utánam bezárták a kaput, és nem engedtek be senkit. A hivatalos kíséreten kívül alig voltunk huszan az udvaron egész idő alatt.

A pátriárkát a bencés apácák fogadták.

Görögül énekelték az éltetést, amíg a pátriárka egy percre bement a kápolnába, aztán elindultak a katakombába.

A pátriárkát és a legszűkebb kíséretét Josi professzor, a római ásatások világhírű szakértője kísérte.

Amikor feljöttek a katakombából, az udvaron még hosszan elbeszélgetett a pátriárka. Csoportképeket csináltak, aztán külön a házbeli apácákkal. Közben Kallinikos diakónus engem is bemutatott neki. Kezet csókoltam, ő megölelt és megáldott.

FOGADÁS A SALA REGIÁBAN

Tíz óra után hagyta el a menet a katakombát. Tizenegyre alig értem oda a Szent Péter-bazilikához az ortodoxok fogadására. Nagy tömeg gyűlt össze, és szinte mind görög ortodoxok voltak. A pátriárka teljes főpapi tiszteletadásban részesült ez alkalommal is. A vatikáni protokoll minden tisztelete készítette elő ezt a fogadást. A Sala Regiában volt a fogadás, a svájci gárda és a pápai csendőrség szokásos kivonulásával.

A pátriárkának készített emelvényes trón mögött bordó bársony drapéria volt széles aranykerettel, ez még jobban kiemelte hatalmas fekete-fehér alakját. Percekig tartó tomboló ujjongás fogadta a pátriárkát és kíséretét.

Az ortodox közösségek nevében a bécsi exarcha köszöntötte a pátriárkát...

...aki rövid beszédben válaszolt. Köszöntötte híveit, és röviden elemezte látogatása célját. Elsőnek említette a pápa látogatását.

Amikor „Róma nagy pápáját, VI. Pált” említette, ismét óriási tapsolás és éljenzés tört ki a tömegből. Tehát az ortodox hívek is szívükbe fogadták a pápát, és mindazokat, akik őszintén munkálkodnak a keresztények egységéért.

A pátriárka látogatásának további célját abban jelölte meg, hogy látogatást akart tenni a nagy római templomokban, az apostolok és vértanuk sírjainál, hogy ott imádkozzon, és így készítse elő az utat a közös Eucharisztiához. A beszéd végén megáldotta híveit, majd sokáig elbeszélgetett velük, és nagy ünneplés között hagyta el a termet. A látogatás nyilvános része ezzel a fogadással lezárult.

Közvetlenül utána került sor a pápánál a búcsúlátogatásra, ahol a közös nyilatkozatot felolvasták. Ebben is kifejezték azt, amit ennek a három napnak minden élménye megerősített, hogy nincs már messze az az idő, amikor a közös hitnek és Eucharisztiának az egységében teljes közösségben találkozik majd a keleti és nyugati Egyház.

Szombaton délelőtt a püspöki szinódus ülésén Meliton érsek adta át a szinódus tagjainak Athenagorasz üdvözletét és ajándékát: egy ezüst érmet, amelynek egyik oldalán a pátriárka és a pápa pásztorbotja látható ezzel a felirattal:

„VI. Pál és Athenagorasz római találkozásának emlékére”.

A másik oldalon a Szentlélek leszállását ábrázoló kép, a bizánci ikonok mintájára, és körben a felírás:

„Amikor a Szentlélek tüzes nyelvekben leszállt, egységre hívott mindenkit.”

Imádság és alázatosság, szeretet és békecsók, éljenzés és ujjongás volt mindenütt, ahol Athenagorasz megjelent. És reméljük, hogy ez az ünnepi három nap is a Szentlélek leszállását jelezte, hogy egységre hívjon mindnyájunkat.

Összeállította: Véghseő Tamás, 2017

Created By
Tamas Veghseo
Appreciate

Report Abuse

If you feel that this video content violates the Adobe Terms of Use, you may report this content by filling out this quick form.

To report a Copyright Violation, please follow Section 17 in the Terms of Use.