Loading

Kitalálja, hol járunk? Nem költői a kérdés: mi sem tudjuk!

A „nem fogja kitalálni, mi történt” kezdetű, kattintásvadász címeket mindannyian ismerjük. Nálunk fordított a helyzet: mi nagyon is bízunk abban, hogy az olvasó ki fogja találni, mi történt. Vagy éppen hol. Ugyanis mi nem tudjuk.

A Fortepanra kerülő fotókat először az adományozók segítségével igyekszünk azonosítani. Ha ez nem vezet sikerre, akkor szorgalmas önkéntesek próbálják megfejteni a fényképek tartalmát a FortePan megfejtések fórumon. Gyakran járnak sikerrel olykor apró, elsőre jelentéktelennek tűnő részletekből kikövetkeztetve mikor és hol készült a felvétel, illetve kik láthatók rajta. Az összegyűjtött és ellenőrizhető információk alapján a Fortepan önkéntesei, Simon Gyula és Péter Gábor szerkesztik az oldalon a képek leírásait.

Vannak azonban olyan esetek, amikor még a múlt legjobb ismerői is elakadnak. Éppen ezért válik lassan hagyománnyá, hogy év végén egy kis fejtörővel kedveskedünk az olvasóknak: íme néhány kép, aminek jó lenne beazonosítani a helyszínét vagy a szereplőit. Bízunk benne, hogy hasonlóan az elmúlt évekhez, most is záporozni fognak a helyes megfejtések!

A megfejtéséeket a fortepan@gmail.com e-mail címre várjuk! Kérjük csak olyan tippeket írjanak, amelyet valamilyen módon alá tudnak támasztani (ismerik a pontos címet, Google Street View-n felismerhető a helyszín, van egy másik fotójuk, ami alapján beazonosítható a kép témája stb.) és mindig jelöljék meg hányas számú fotóhoz tartozó megfejtést küldik! De akár önök is csatlakozhatnak a Fortepan fórumozókhoz!

Minden képünk forrásmegjelölésére kattintva le tudják tölteni az adott fotót nagy felbontásban, hogy tüzetesebben is megvizsgálhassák a részleteket!

#32559 | Magyarország, 1980. A szemeteskuka, az elektromos szekrény, a kapuk, a ruhák, na meg persze a bevásárlószatyor dizájnja is segíthetne kitalálni a kort. Ha arra lennénk kíváncsiak. Mi azonban most a helyszínt keressük. Két világ határán állunk, balra még egy régi ház tűzfala, jobbra az új lakótelep. Középen pedig, az üres telken, az „ideiglenesen” felhúzott garázsok. Vajon milyen most itt a helyzet? Ha felkapott a környék, akkor a garázsok, de talán a régi épület helyén is újépítésű társasház magasodik. De az is lehet, hogy ezen a vidéken megállt az idő, és minden pont ugyanígy néz ki, mint ezen a fotón. Fotó: Fortepan / Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ / VÁTI
#198721 | Mi lehetett ez a tornácos épület, mielőtt postává alakították? Vagy eredetileg is annak épült? Nem tudjuk, de az biztos, hogy valaha takaros kerítés tartozott hozzá, melyből 1970-re csak a kapu maradt meg kerékpár- és a postaládatartónak. Az ívesen felrakott POSTA-felirat betűi szépen követik a címertábla szövegét. Vagy csak vízszintesen nem fértek volna ki rendesen? Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
#40702 | Az évszám ugyanaz, csak a helyszín más, alighanem egy település szélén járunk. A három ballonon büszke reklámfeliratok díszlenek, melyek negyven év távlatából is hirdetik valamilyen „szolgálat” „szolgáltatásait”, és egy valami „menti” „műveket”. Lehet, hogy a Tiszamenti Vegyiművek? Talán a szolnoki MHSZ-nek nem is kellett messzire vinnie a hőlégballonját? Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
#198494 | Extázis öttől tízig. Nem hittük volna, hogy 2020 telén irigykedve gondolunk a 70-es évek bulizóira. Ők ugyanis a művelődési házban egészen tíz óráig élvezhették a – szigorúan idézőjelbe tett – „disc jockey” zenéjét. De vajon hol? Nekünk sajnos a templomtorony sem segít, de bízunk benne, hogy lesz, akinek igen. Sőt, talán olyan olvasónk is akad, aki befizette annak idején a hat forintot a „klubtáncra”! Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
#70509 | Céllövészet 1940-ben. Elsőre csak a puskát tartó katonát vesszük észre, aztán az egyenruhás gyerekeket, ahogy figyelik őt. Csak utána tűnnek fel a mögöttük fekvő alakok, akik mintha valami magasított hordágyon hevernének: célba lövést gyakorolnak, talpukkal a kamera felé. Biztos jó móka volt ez akkor a fiúknak. Vajon mi lett velük pár évvel később, amikor fiatal felnőttként kellett kézbe venniük a fegyvert? Fotó: Fortepan / Veszprém Megyei Levéltár / Kozelka Tivadar
#73006 Elégedett kocsmáros, kissé aggodalmas kocsmárosné és a kutya, aki minden körülmények közt velük van. A háború után, az államosítás előtt, böngészgetni való feliratokkal. Kétféle betűtípussal kiírt cégtulajdonos és vendéglőnév, megkopott „pálinka” és „édes”, valamint két tábla, ami igazolja: a sörgyárak akkoriban is megszórták az italméréseket a reklámjukkal. Csak az a kérdés, hol készült a fotó. Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar
#86750 | Ha van a századfordulós Budapestnek jól dokumentált falusi hangulatú környéke, akkor az a Tabán. Szerelmesei minden zegét-zugát ismerik, és jelentéktelennek tűnő épületrészleteknek is be tudják azonosítani a pontos helyszínét. Ennek ellenére ez az utcakép, amelyen több ház is pontosan kivehető, évek óta megfejtésre vár. Lehet, hogy pofonegyszerű a megoldás, csak eddig elkerülte a hozzáértők figyelmét? Lehet, hogy tévesen adták meg a helyszínt és ez nem is a Tabán? Esetleg egy másik Tabánban járunk? Hiszen ilyen nevű településrész több is van az országban, a legismertebb Esztergomban. Nagyon kíváncsian várjuk a megoldást! Fotó: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége
#130589 | Ennek a képnek pontosan tudjuk a helyszínét: Győr, a Király (akkoriban Alkotmány) utca és a Dr. Kovács Pál utca elágazása. Csak a szappanbuborékfújó házaspárt nem ismerjük. Pedig alighanem jellegzetes alakjai lehettek a hatvanas évek végén a városnak, mivel több fényképen is feltűnnek. Tud róluk esetleg valaki valamit? Fotó: Fortepan / Vizsnyiczai Erzsébet
#191148 | Szeretem a zsibongó szót, mert tökéletesen adja vissza egy építészeti tér hangulatát. Ez a kép pedig a zsibongó hangulatát adja vissza tökéletesen: szinte hallani a visszhangzó, egymásba mosódó beszédfoszlányok, rikkantások, sikkantások, csúszkálások, rohangálások zaját. Csak azt nem tudjuk, hol járunk. Hasonló iskola számos épült az országban, de a kerámiaburkolat esetleg a segítségünkre lehet. Ahogy a néprajzi kiállítás is, amely talán épp annak a tájegységnek a művészetét mutatja be, ahol az iskola van. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
#195652 | Járt valaki olvasóink közül ebben az AFIT Szervizben, hogy olajcserét kérjen a Ladájába, vagy alsó mosást a Trabantjának? A fotó a hetvenes évek végén készült, de nagyon valószínű, hogy tizenötévvel később is így nézhetett ki ez a telep. Vagy ki tudja, talán máig sem változott sokat? Fotó: Fortepan / Bojár Sándor
#199087 és #199088 | Ezek a szomorú képek egy szanálásra ítélt településrészen készülhettek. Nem könnyű eldönteni, mennyi is a magától leomlott, és mennyi a tudatosan visszabontott rész ezeken az épületeken. Szerencsére az előttük elsétáló, iskolatáskáját lóbáló kislány azért jelzi, hogy az élet nem áll meg, mindig jön valami új. Már csak az a kérdés, itt mi lett az a bizonyos új. Mi állhat most ezen a helyen? Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán (fent, lent)
#163130 | Ez a hibátlan felvétel 1970-ben készült, alighanem egy építőtáborban. A szomorú virágágyás a vöröscsillaggal, a gyöngykaviccsal felszórt alakulótér, a valószerűtlenül ferde zászlórúd és a boka felett lengedező nadrágszárak a felemásan letűrt zoknikkal keserédesen idézik meg a kor és a hely szellemét. Valószínűleg minden jelenlevő utálhatta, hogy ott kell állni a tűző napon. De vajon hol? És milyen alkalomból? Fotó: Fortepan / A R
#194311 | Hasonló frizura, mozdulat és fagylalt, ám mégis három eltérő stílusú öltözet. Persze a helyszín beazonosításában ez nem segít, ahogy a háttérben feltűnő CSÉB-reklám sem. Viszont a járda fölé nyúló cégér, valamint a kihajtott, díszes, modern vasrács a lányok mögött talán ismerős lehet valakinek. Fotó: Fortepan / Gábor Viktor
#198827 | Merre lehet ez a szép szecessziós díszítésű bérház? Az ablakok kereteitől az erkély korlátjáig végig népies motívumok díszítik. Az előtérben látható, pergolát tartó oszlopokról nehéz eldönteni, hogy egy belső udvarban találhatók, vagy egy franciaudvart kereteznek, ami az utcára néz. És persze jó lenne azt is megtudni, hogy hol van az a bizonyos utca! Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
#194313 és #194314 | Két gyönyörű kép egy kaszagyárból. 1975-ben még elég sokan kaszáltak kézzel ahhoz, hogy megérte nagyüzemben gyártani hozzá a szerszámot. De vajon hol készültek ezek a fotók? Talán a legendás Szentgotthárdi Kaszagyárban? Vagy másutt? Fotók: Fortepan / Gábor Viktor (fent, lent)

+ + + + +

Írta: Zubreczki Dávid | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan sorozat további cikkeit a hetifortepan.capacenter.hu címen találja. A blog a Fortepan és a Capa Központ szakmai együttműködésében valósul meg.

+ + + + +

Ezt a cikket Creative Commons CC BY-ND 2.5 HU (Nevezd meg! - Ne változtasd!) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

Borítókép >>> Fotó: Fortepan / Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ / VÁTI

Created By
Írta: Zubreczki Dávid | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
Appreciate