Loading

A Húsvéti Szent Három Nap kiállítás Hajdú D. András fotóiból

A képek a Vendégségben a szerzetesközösségnél című időszaki kiállítás részei, mely a Pannonhalmi Apátsági Múzeum és Galériában tekinthetőek meg február 26 - május 15. között.

A szerzetesközösség a liturgia előtt a stációs helyiségben készül csendben az ünnepre. Innen vonul be a Nagycsütörtök esti szentmise kezdetén a Bazilikába, még harang- és orgonaszótól kísérve.

A liturgia kezdetén Asztrik főapát úr megtömjénezi a keresztet és az oltárt. A jó illatú növényi gyanta, a tömjén elégetése a tisztelet és az odaadás jele. Az istentisztelet a teljes embert meghívja Isten dicséretére - minden érzékével együtt.

Nagycsütörtökön az evangéliumi szakasz János elbeszélésében hangzik el. Jézus szeretetének legvégső tettéről, a lábmosásról szól.

Jézus utolsó vacsorájára emlékezve az evangélium után főapát úr leveszi liturgikus felsőruháját és apáti jelvényeit, majd megmossa hat szerzetes és hat világi hívő lábát.

Tisztelni akarod az Úr testét? Akkor se hanyagold el, ha ruhátlan! Ne tiszteld itt a szentélyben selymekbe burkolózva, ha kint elhanyagolod, ahl meztelen és gyötri a hideg. Az, aki azt mondta: "Ez az én testem", ugyanaz, aki azt mondta: "Éheztem és nem adtatok ennem" és "Amit legkisebb testvéremnek tettetek, nekem tettétek".

Mi haszna, ha a Krisztus asztala aranykelyhektől rogyadozik, miközben ő maga éhen hal? Kezdd azzal, hogy enni adsz az éhezőknek, s aztán díszítsd az oltárt azzal, ami megmarad.

(ARANYSZÁJÚ SZENT JÁNOS)

Az eucharisztia liturgiája alatt a szerzetesközösség és a vendégek minden oldalról körülveszik az oltárt. Az Úr imádsága, a Miatyánk hangzik el, majd a béke jelével köszöntik egymást.

A nagycsütörtöki liturgia végén himnuszt énekelve kiviszik a Bazilikából az eucharisztikus kenyeret. Az oltárról leveszik a terítőt, elviszik a gyertyákat és virágdíszeket. Végül mindannyian csendben távoznak, a szerzetesközösség is, a vendégek is.

A Szent Három Nap alatt a vendégek a Bencés Gimnázium ebédlőjében étkeznek. 2017 a főapátságban a "közös ház" éve volt. Tizenegyezer négyzetméter tető alatt együtt él itt fiatal és idős, szerzetes és világi.

Rendhagyó keresztút Nagypéntek délelőttjén az Apátsági Múzeum és Galéria épületében Maria de Faykod kiállításán.

Nagypéntek színe a piros. Főapát úr a vér és a gyász színét idéző liturgikus ruhában, a közösség csendjétől övezve az oltárhoz tart.

A "királyi zászló", a kereszt főapát úr kezében végigjárja a Bazilikát. A legmélyebb helyről, a torony alól indulva a szerzetesközösség stallumai között fel a keleti szentélybe. Végül az oltár előtt helyezik el.
Akire szívedet függeszted és akire ráhagyatkozol, az a te istened. (LUTHER MÁRTON)

Itt van nekünk az Úr Krisztus, aki szenvedésével megszabadított bennünket: őrá tekintsünk mindig, és az ő jelétől reméljünk sebeink számára orvosságot. Ha a kapzsiság mérge ömlött belénk, őrá nézzünk, és meggyógyít; ha a kéjvágy skorpiómérge jár át bennünket, őt kérleljük, és orvosol; ha a földies gondolatok kígyómarásai szaggatnak, hozzá forduljunk, és élni fogunk. Ezek ugyanis a lelki kígyók, s az Urat azért feszítették keresztre, hogy ezeket eltapossa.

(TORINÓI SZENT MAXIMUS)

Közös bemelegítés futás előtt. Három táv, három bencés, harminc résztvevő.

Igen, elmentem a tanítványokhoz és hírül adtam nekik: láttam az Urat. S mindazt elmondtam nekik, amit tőle hallottam. Az apostolok apostolának nevezett. Nővéreim, az egyház elfeledkezett erről a küldetésemről, amely egyúttal mindannyiótok küldetése. Az egyház nem adta tovább ezt a küldetést az asszonyoknak. Ez a húsvéti küldetés azonban most a miénk. Mesterünk, Jézus, aki barátunk és testvérünk vagy, aki az egyház Ura vagy, itt az ideje annak, hogy átadjuk fivéreinknek az üzenetet, amit ránk bíztál: hogy te élsz!

(SILJA WALTER)

Húsvét vigíliája az éjjeli sötétségben kezdődik, a kerengőben rakott tűz körül. Erről gyújtják meg a húsvéti gyertyát.

Már tudjuk, mit hirdet ez a gyertyaszál nékünk, mely az égi tűzről Isten dicséretére gyulladt lángra. És bármilyen sokfelé osztottuk szét lángját, e megosztásból semmi kár nem érte.

(A HÚSVÉTI ÖRÖMÉNEKBŐL)

Az ószövetségi és újszövetségi olvasmányok sorát kilencedikként az evangéliumi szakasz zárja, amely Jézus feltámadását hirdeti.

A fény és az ige liturgiáját a keresztség liturgiája követi. Ami a Vörös-tenger volt Izrael számára, az a keresztség vize a hívőknek: meghalás és feltámadás, új élet, új történelem, új közösség.

A húsvéti virrasztás a monostor udvarában ér véget. Ide vezet az éjszakai húsvéti körmenet, ahol a kalács mellett egymást köszöntjük húsvét örömével: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

Szent Asztrik, Legányi Norbert és Szennay András utódaként Asztrik főapát úr 2017-ben huszonhetedszer vezette a húsvéti Szent Három Nap liturgiáit Pannonhalmán. Huszonhétszer volt házigazda, vendéglátó, igehirdető, elöljáró. A liturgia változik, a formák és időpontok alakulnak, még az apátok éa a testvérek is váltják egymást. Ám az, akinek halálát és feltámadását ünnepeljük, aki az alfa és az ómega, ugyanaz.

Created By
Eszter Takacs
Appreciate

Credits:

András Hajdú D., Pannonhalmi Főapátság